Bankszektor - bizalom nélkül nem megy...

Az új évben az egyik legfontosabb feladat a bizalom helyreállítása a magyar bankszektor és a kormányzat, illetve a magyar bankok és az ügyfelek között, mert e nélkül nem állhat helyre a normál üzletmenet a pénzintézeti szektorban - mondta Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség elnöki teendőket ellátó alelnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

Elmondta: a közvélemény-kutatások szerint az ügyfelek zöme még mindig bízik a pénzintézetében, sőt, ragaszkodik a bankjához, de ennek ellenére általánosságban rossz a bankrendszer megítélése. Ez annak tudható be, hogy az utóbbi időben a bankszektorra vonatkozóan olyan közhelyes megállapítások, üzenetek jelentek meg, amelyek kifejezetten ártottak a bankszakmának - hangsúlyozta az alelnök.

 

"Ebben a szakmában, ágazatban a legjelentősebb tőke a bizalom, a bizalom nélkül a bankszektor nem tud normálisan működni, bizalom kell a vállalatoknak a hitelek felvételéhez, a bankoknak a hitel nyújtásához. Röviden, kiszámítható és megbízható partnerség kell a bankok és partnereik, a bankok és a kormány között" - emelte ki Gyuris Dániel. Kifejtette: 2012-ben a bankszektor tevékenységét számos olyan szabályozási lépés, extrateher bevezetése nehezítette, amely elbizonytalanította a bankokat a közép és hosszú távú terveik, üzletpolitikai elképzeléseik összeállításában.

 

A gazdaságpolitika gyakorlatilag mindent, már irracionális módon, az államháztartási hiánycél teljesítésének rendelt alá, és ezzel komoly növekedési áldozatokat eredményezett hosszú távon is. Ezen gazdasági környezethez alkalmazkodó vállalkozói kör nem tehetett mást, mint túlélő üzletmenetre állt át. A bankszövetségi vezető szerint 2013 talán az utolsó év, hogy "megakadályozzuk egy hosszú távú strukturális régiós leszakadás bekövetkeztét." "Csak egy előretekintő, a kölcsönös bizalmat mind üzeneteiben, mind a jogi környezet kiszámíthatóságában egymást erősítő négyszögre - a kormányra, a lakosságra, a vállalkozói körre, a pénzügyi közvetítő rendszerre - alapozott növekedés-ösztönző gazdaságpolitikai program hozhat fordulatot.

 

A növekedés beindításának a banki hitelezés a leggyorsabb, leghatékonyabb eszköze, ha mind a vállalkozások, mind a lakossági ügyfelek bizalommal, bizakodással használják a meglévő banki struktúrákat a szolgáltatások és hitelajánlatok elfogadásában" - mutatott rá. A bankrendszer képes arra, mind tőkehelyzete, mind infrastrukturális kiépítettsége és likviditást biztosító képessége alapján, hogy egy tiszta, átlátható, garanciákat adó keretrendszerben partner legyen egy növekedési paktum eszközeinek gyors, hatékony közvetítésében a vállalkozások és a lakosság felé. "Ezt a gazdaságpolitikának nem kihasználni, meg nem engedhető luxus" - húzta alá Gyuris Dániel.

 

Az alelnök szerint a pénzintézeteknek a stratégiai ágazatok - így az információ-technológia, a gépjárműipar, a gyógyszergyártás, a mezőgazdaság és élelmiszeripar - mellett erősíteni kell a szerepvállalásukat a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-k) nyújtott szolgáltatások terén. "Ebben az évben napon belüli forintutalás kiépítésével jelentős segítséget kapott ez a szektor pénzügyeinek hatékonyabb, olcsóbb bonyolításához és bizton állíthatom, hogy az állami garanciarendszerrel közösen növekedési pályára állíthatók a kis- és közepes cégek, a fejlesztéseket vállaló kkv-k, ha partnert találnak a céljaikat elfogadó visszaigazoló, az állammal közös hangnemet megütő bankszektorral" - emelte ki Gyuris Dániel.

 

Hangsúlyozta: ma az ország egyik legnagyobb tartaléka, versenyelőnye, hogy stabil pénzügyi közvetítő rendszere van, amely nem szorul állami segítségre ellentétben az EU-országok többségében működő bankokkal, emellett a bankszektor és kormány rendezett viszonya a növekedésnek nemcsak minimális feltétele, de annak motorjává is válhat. Gyuris Dániel szerint tévhit, hogy Magyarország "túlbankosodott" ország, különösen akkor, ha a hazai adatokat a nyugat-európai államok, vagy a versenytárs országok bankszektorbeli számaival vetjük össze.

 

Ha a kockázati költségek levonása utáni banki bevételek GDP-hez mért hányadát vesszük alapul, 2011-ben Magyarország 3,1 százalékos arányt mondhatott magáénak, míg ez az arány Olaszország esetében 4,4 százalék, Németországé 4,2 százalék, a szomszéd Ausztriáé 4,1 százalék. Ha a versenytárs közép-kelet-európai államok ilyen adatait vizsgáljuk, ez a jelzőszám Horvátország esetében 4,5 százalék, a Cseh Köztársaság ilyen mutatója 4,0 százalék, Lengyelország esetében az arány 3,3 százalék, Románia kissé lemaradva tőlünk 2,4 százalékos hányaddal rendelkezik - elemezte az alelnök. Kiemelte: ebből is látszik, hogy Magyarország csak a középmezőnyben helyezkedik el a banki szolgáltatások vonatkozásában. Gyuris Dániel rámutatott: 2012-ben a bankok képesek voltak átmeneti áldozatokra, a külföldi és a hazai székhelyű bankok is a megkövetelt törvényi szint felett emeltek tőkét 2012-ben, ezáltal biztosították, hogy hosszú távon is folytassák magyarországi tevékenységüket, esélyt adtak arra, hogy az ország növekedési pályára álljon.

 

Gyuris Dániel kedvezőnek tartotta az árfolyamgát II. rendszerbe való belépés időpontjának kitolását, és azt, hogy egyszerűsödik a Nemzeti Eszközkezelőnek történő lakásátadás folyamata, és kibővül azoknak a köre, akik ezzel a lehetőséggel élhetnek. Végezetül elmondta: 2013-ban a bizalom helyreállításának kulcsa a kormány kezében van. "A bankszektor osztja ügyfeleinek sorsát legyen az lakosság, vállalkozó, befektető vagy önkormányzat. Bízunk abban, hogy megtalálható az a közös keretrendszer, amely értelmet ad az elmúlt évek lemondásainak, áldozatainak, és növekvő vállalkozásokat, több munkahelyet, és több elkölthető jövedelmet teremt" - hangsúlyozta Gyuris Dániel.


Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás:

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető megtakarítás évente átlagosan 12-18 ezer forint lehet a SimpleBiztosítás.hu szakértőinek becslése szerint. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
2026. 11. 05. 03:00
Megosztás:

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás: